De most komolyan. Amíg a kocsiban ücsörögve vártam apumat, aki beszaladt a pékségbe edzés után, a rohamosan szaporodó esőcseppekben gyönyörködtem és közben zenét hallgattam, mégpedig aztatott lent és az abszolút Nirvánától eufóriáztam (blee, én ilyet is tudok), nem bírtam továbblépni a kérdéskörön.

Lassan megy az írás, mert közben Balázzsal beszélgetek és valahogy nem jutok egyről a kettőre (mint általában). Húzza kicsit az agyam, meg összevissza hablatyol, hozzászokhattam volna már, csak annyira le vagyok épülve lelkileg, hogy most a legkisebb negatívum is minimum meglékel. Miért is vagyok leépülve? Hiányzik. És olyan nem-jól. Lehet pillogni, igenis van, amikor jó érzés, hogy hiányzik, mert maga a tudat az, hogy egyáltalán hiányzik valaki, akinek én elméletileg szintén hiányzom, ami jó érzés.

Najó, ez halott ügy. Ami a pénteket illeti, Chrisz+Gergő+Laci (Gergő unokatesója)+Adél (Gergő húga)+én--->Malom Söröző; Lunchbox koncert. Imádlak titeket, Laci és a punksága már kifejezetten hiányzott, Chrissel külön öröm volt végre élőben is találkozni, köszönöm a koktéltvodkátsört, Adélt pedig még mindig imádni valónak tartom és nem emlékszem, mit írtam a Gergő nyakára. Ezzel osszátok be, keményen duzzogok, ezúttal a világra haragszom kollektíve (kissé későn jött ki a kiskamaszos egyedül a világ ellen-életérzés), ráadásul az előbb rácsaptam dühömben a kezemet egy hosszabb monológom után a gépre, erre az fogta és leoffolta magát. A mutatvány előtt/közben bejött apum, hogy bemutassa a gyönyörűségesen retro Prakticáját, de kiderült, hogy nem tudom használni, mivel LCD-kijelzővel nem rendelkezik, szemüveggel viszont nem tudom használni a keresőt, szemüveg nélkül pedig csak szar, értéktelen, életlen képeket lőhetnék.

Tudjátok mit? Bassza meg az összes, amelyik kékfelhőt meg citromsárganapot rajzol.

Naaa, ilyet nem írunk, mert szeretjük a kékfelhőt és citromsárganapot rajzolókat, csak nem ebben a térben és nem ebben az időben.

Mivel a fent emlegetett eufória csak pillanatnyi volt és a témához összességében jobban illene valami komorabb, én meg újabban szerelmes vagyok Adam hangjába, meg úgy kompletten a Three Days Grace nevezetű csodába, amit külön a hozzám hasonlóan retardált, ok nélkül is világfájdalmat érzőknek találtak ki, ezért szükségét érzem még egy számnak.

Tsók

 Én úúúgy készültem erre a posztra, le akartam írni, hogy milyen boldog voltam/vagyok a tegnap este produkált hülyeségözönötöktől (basszusdeszépszó), ehelyett fáj a fejem (nem vagyok másnapos, csak egészségtelen a kedélyállapotomra az egész napos otthon rohadás) és meg akarok halni (de ez most csak szimpla életunt, rosszkedvű haldoklás, nem a komolyan vehető, depressziós) és túl sok zárójelet használok (de muszáj, mert a gondolataim nagyon csaponganak és máskülönben értelmetlen lenne a poszt).
Ok:
Balázs. Esetleg bővebben? Hiányzik, hiányzik a szeretgetése, a mosolya, a nevetése, a lénye, ami leginkább mindent beragyogó, szívet-lelket felmelegítő napsütésre hajaz, hiányzik az illata, hiányzik a borostyánzöld szeme, mert nem tudok benne gyönyörködni, hiányzik az a leírhatatlan érzés, amikor hozzábújok, mert tipikusan amolyan "olyankor felőlem össze is omolhatna ez a Földnek titulált lélektemető"-érzés, ráadásul mostanában folyton úgy érzem, hogy fázom, nem fizikailag, hanem lelkileg (igenis van olyan), amikor nem vagyok vele.

Storno, rám írt ez a drága, hacsak fél perc erejére is, mert inkább felhív :3

Énolyankibaszottboldogvagyok.

Tsók

 Ahányszor hallgatom meg, annyiszor facsarodik a szívem össze-vissza, olyan zabálni valóan édes-szerelmes szám ez, ráadásul még Three Days Grace is, ez pedig eleve kizárja az emelkedett, fennkölt hangulatot, tehát éppenpontteljesen tökéletes és Az Abszolút a szerelmes számok között.
Tehát a szerelmes hangulatom köszöni szépen, kiválóan érzi magát és még nem is fog elcsitulni jó darabig.

Nade.
Ami inkább bír hírértékkel, az az, hogy megint semmi ihletem, ergo, a poszt kevésbé lesz ütődött és memetyes, minő kellemetlenség, de már égett a pofám, hogy epekedni hagytalak titeket a posztjaim után (ami azt illeti, az egóm teljesen egészséges méretű, a mai divatnak megfelelően tökéletesen alacsony, leszámítva azokat a ritka pillanatokat, amikor Balázzsal vagyok - olyankor szépnek hiszem magam ^^)

Akkor még némi hétköznapok, aztán nekiállhatok szemet rajzolni, mert én, a zseniális, megígértem egy osztálytársnőmnek. Pedig még képem is van és az alapján is nagyon nehéznek tűnik.
Egyrészt a világ legjobb cseréje volt az Alfát a Hanna helyére ültetni. A srác teljesen bolond, folyamatosan nevetek (o.O) mellete, ad a kajájából, a vizéből, hagyja molesztálni a telefonját (amin van egy teljesen fantasztikus madár-gyilkolászós játék) és vett nekem alumínium-dobozos kiszereltségű pin-up lányos cocakólát. 1000 meg egy éve vadászom alumínium-dobozos kiszereltségű pin-up lányos cocakólára *-*
Lassan szeretek iskolába járni, olyan, mintha megismertem volna a sziget vidám oldalát, mindenki olyan kedves, lassan azt kell hinnem, ezek szeretnek engem o.O
Hogy kissé lombozzam a kedélyeket, két halálos szokása van: 1.: Ok Nélkül felébreszt, amikor alszom, hónaljon böködéssel; 2.: fújkálja a kezem. Utóbbi nem hangzik halálosnak, de higgyétek el, nagyon is az.

Holnap Krisszel, új lelkizőstársammal megyek valamerre. Lunchbox, avató, vagy netán Bánya? Gőzöm sincs, majd random vitorlázunk el valamerre. Azért óvatosságból megkérdeztem, hogy akar-e kiöltözősebb helyre vinni, de legnagyobb gyönyörűségemre nem várja el tőlem, hogy meghazudtoljam önmagam és cicanacis, csinicsizmás rettenetben jelenjek meg, nyugodtan öltözhetek papagájnak is.
Tehát ez is rendben.

Ami pedig Balázs szalagavatóját illeti, már a ruhám is meg van, bár nem olyan lesz, mint terveztem, nem anyum által varrt, de mindenképpen gyönyörű. Tényleg, már topánom is van :D Igeeen, ez határozottan nagy újságnak számít, mertmivel minden cipőboltban pofán röhögtek, miszerint mit akarok én a 39-es konfekciólábammal január közepén, amikor mér mindent eladtak és amit nem, az meg félmillió és/vagy platform. A reménytelen helyzet ellenére mégis megtaláltam álmaim cipőjét, ami:
- kényelmes
- nem túl magas a sarka
- bőr
- gyönyörű, gömbölyű orra van
- tudok benne menni
- amúgy is gyönyörű
- nem félmillió
- és úgy egyáltalán: tökéletes.

Hogy a kép teljes legyen, még mindig meg van mind a 10 körmöm (ez nagyonnagy szó), a bőröm is szépülget, a hajamat is kitaláltam már, sőt talán még egy smink is szóba kerül (bár lehet, hogy maradok a jól bevált handmade módszernél). Úgyhogy már csak tényleg azért aggódok, hogy a bőröm olyan szép legyen, mint amilyet én szeretnék és a körmeim se adják föl idő előtt kemény harcukat a használati tárgyakkal és szerencsétlenségemmel szemben.
Hozzátenném, nem vagyok plázanyúl, csak szép szeretnék lenni. És tökéletes, persze csak valóságosan, reálisan - és mivel rólam van szó, esetlen-szerencsétlenül.

Ezek után itt a lö szám, aztán búcsúzik a móka mára (...zárul Miki mókatára - igen én még emlékszem rá, kedves Demotiváló)

Tsók

 ...körbejársz.

Az emelkedettnek és felsőbbrendűnek szánt oltás után rá is térnék a tárgyra. Megbocsátottam. Tényleg. Ültem a buszon, hallgattam azt ott lent és egyszer csak megszűnt a gyűlölködés. A számon kívül befolyásoló a tavaszra hajazó napsütés és rettenetesen álmos hangulatom.
Ennek ellenére továbbra is kiráz a hideg a nevetésétől, a jelenlététől rám tör a firlifrász és rengeteget fintorgok a régen hőn imádott illatától, mert irritálja az orrom (de komolyan o.O); viszont már nem gyűlölöm. Ez egészen felszabadító érzés, még jobb, mint amikor Kittikével kapcsolatban szüntettem meg az ellenérzéseimet. Persze, ez nem azt jelenti, hogy szeretem bármelyiküket is (bár egy pillanatra megfordult a fejemben buszon, hogy ki is békülhetnénk, aztán gyorsan elhessegettem a rettenetes ötletet), csak hogy már nem gyűlölködöm, ami egészséges-szép-jó és különben is.

Tudom, hogy ez most nem lesz egy lélekemelően zseniális poszt, tele szebbnél szebb gondolatokkal, de az alapok már a buszon megfogalmazódtak a fejemben és késsel hadonászva követelték posztban rögzítésüket, csak nem fogok tiltakozni.

Mellesleg nagy hírem van, gyalázat, hogy csak most jut eszembe, hiszen minimum ezzel kellett volna nyitnom:
Meg van a kettes!
Úgyhogy abszolút büszke vagyok magamra, kiderült, hogy BCs mégiscsak érző lény, s mint olyan, empátiával és könyörülettel bíró, szerelmi-fronton se ütött be a kétezertizenkettő (ez a világvége új szinonimája, nem tudtad?), tehát minden pörfikt, leszámítva, hogy édes-drága-imádnivaló-kedvesem tegnap jelentette be, hogy a szalagavatója 27 (vagy 29-én?) lesz, és még mindig nincs egy göncöm se, amit felvehetnék T.T Szóval már csak ezért és a bőröm (sz)épségben maradásáért remegek, mert nem akarok megint úgy kinézni, mint a havasi jeti kishúga.

Zene is van, mert azért számítotok ennyire, nem érezhetitek magatokat elhanyagolva (velem ellentétben, aki nagyon is elhanyagolva érzi magát egynémely tekintetben), ezt a számot hallgattam buszon:

(Olyan kibírhatatlanulhalálosankibaszottgyönyörűséges *-*)

Tsók

Duplán k, mint k*rva kémia. Félek-félek, nagyon-nagyon a hétfőtől, továbbá haragszom magamra, szintén nagyon-nagyon, mert tegnap nem tanultam egy betűt se. Holnap mégis megpróbálom a lehetetlent; utolsó csepp véremig küzdeni fogok a kettesért. Mert amennyiben nem fog görbülni az a jegy, akkor vélhetően:
- összeomlok
- el leszek tiltva mindentől
- Balázstól is
- ettől megint összeomlok
- és elásom magam.

B.Cs. pedig "szíjjon gázt", mert ha tudnám, hogy mélyen elrejtve leledzik benne halvány nyoma is a jóindulatnak és nem volna annyira mániákusan szőrszálhasogató, nem lenne görcsben a gyomrom és légszomjjal se küszködnék napok óta.

 Hogyaza... A laptopomban tönkrement a táp. És szarakodik a töltő is. Ez a kettő eredményezi azt, hogy néha random kikapcsol. Ez pedig azt, hogy elveszett az egész k*rva poszt is, amit olyan szépen megírtam, de nem érdekel, juszt is nekiállok még egyszer.

Day 1
Megérkezés. Gyakorlatilag alig tudok magamról, olyan sokkos vagyok, amikor kiszállok a kocsiból és odabotorkálok hozzá. A (majdnem arcára) adott puszim legalább olyan tétova, mint Annamari (idősebbik unokahúg) bemutatkozása. Beérünk a házba, megismerem a többieket, a nővérét, Katit, az ő férjét, azonkívül Bogit (kisebbik unokahúg) és Catie-t, az "odaszarós" macskát. Azért odaszarós, mert a lányok mindig becipelik az udvarról és a heves megszeretgetésben nem hagyják menekülni a dögöt, aki így nem jut el a teraszajtóig és a ház különböző pontjain végzi el a dolgát.
Estére nagyjából-úgyahogy felolvadok, de az első egy órában versenyeztünk Balázzsal, melyikünk a kukább. Kati rácsodálkozik, hogy milyen keveset eszem, amikor hősiesen legyűrök két sonkás szendvicset. Azt is csak azért, hogy ne fájduljon meg a hasam később az össze-vissza evéstől. (Megjegyezném, az a két szendvics volt az össznapi kajám).
Este "wizardozunk", ez kártyajátékot takar, elég kifacsart logikásat. Mivel négyen magyarázzák ötféleképpen, gőzöm sincs a szabályokról, csak játék végére tudatosulnak úgy-ahogy, akkor meg már mindegy, mert laposra vertek.
Nem tudom, hogy a kinyithatós kanapé-franciaágy a ludas, vagy a stressz, de egész éjjel álmatlanul forgolódom. Ez új, még soha nem volt gondom idegen helyen alvással. Bezzeg ő alszik, mint a tej. 

Day 2
Későig hagynak fetrengeni és időm is marad bőven használható állapotba vakarni magam. Kérek két lehetetlenül hosszú virslit némi bagettel, reggeli-ebéd-uzsonna gyanánt (félreértés ne essék: 10x ennyit is ehettem volna, csak nem voltam éhes). Ketcsap, tormás mustár. Délután kollektív vásárlás - Imre (Kati férje) gitárhúr után kajtat, én pedig hosszasan csorgatom a nyálam a háromemeletes New Yorker után, de nincs az a pénz, amiért Balázs bekísérne. Gondolom tanult a Claire's-es esetből. Jóságát folyamatos nyifogással hálálom meg, miszerint "úúúú, menjünk már be" és "úúúú, láttad a kirakatban azt a pulcsit?" valamint "beakarokmeniiiiiiiiiii".
Estére érünk be a Möbellixbe, Bogi széket választ és lámpát kapnak az íróasztalokhoz. A bútorkiadó lerakat várunk vagy egy fél órát, én lassan, de biztosan fagyok át kockásba.
A lányokat fürdetem, megmosattatom velük fogukat, hálából és Prosecturát hallgattatnak velem. Újabb kör Wizard - így, hogy ismerem a szabályokat, sincs semmi esélyem - mert ez logikai játék. Játék közben elnyalogatok éhgyomorra két sört és teljesen aranyos leszek tőle.
Végre sikerül aludnom is (ez persze nem azt jelenti, hogy sokat aludtam).

Day 3
Korai keltés, a két órával sokat mondtam. De muszáj, mert korán is indulunk. Elfogadom Kati letális, félbögrés kávéját, és meghökkenek Balázs meghökkenésén.
- Te mióta nem iszod tejjel a kávét?
- Amióta kávézom.
És még egy gyöngyszem:
- Én már korán reggel friss vagyok és üde. Tudjátok miért? Mert szartam!
Az út vissza unalmas, többször is elalszom pillanatokra, amikor éppen nem fázom, mert valahányszor rágyújtanak, Imre letekeri az ablakot.
Győrből "átszállós" vonattal jövünk haza, ami tényleg nem olyan rémes, mint hittem, de egyedül akkor se fogom megkockáztatni. Itthon maga a Nagy Hrung Lezúdulás szobámra optimalizált verziója fogad, hála Hugicnak. Gőzerővel állok neki takarítani, Balázs pedig teljesen önszántából segít. (Hát nem édes? :3) Mire végeznék a pakolással, elárasztja a motyójával a szobát, de már nincs erőm rendbe rakni azt is. Hugic asztalán felfedezek egy gyönyörű kis kék mp4-et. Amikor kimegyek érdeklődni, hogy hát ez meg mi a rosseb, Apa homályosít fel, miszerint köszönjem az angliai unokatesóimnak, mink ketten kaptunk egyet-egyet.
- És hol az enyém?
- Evelin, mutasd meg neki!
- Ott van az asztalodon. - rángatja a vállát Hugic és tovább bámulja a tévét. Hosszas kotorászás után ráakadok a dobozra (basszamegerre1800számfér) és szétrámolom a tartalmát, Balázs travian-ozik, teljes idill.

Day 4
Sokadik Sakura-túra. Balázs iszonyodik a hirtelen mélységektől és szorosan fogja a kezem. Vicces, mert oda-vissza rángatjuk egymást. Persze én megyek a lejtőhöz közelebbi oldalon, ő mindig elhúz, mert fél(t), én pedig vissza, mert látni akarom a gyönyörű mélységet. Iszonyat aranyos képet lőnek rólunk, ráadásul még gyönyörű is. A túra végén kocsmázás, nosztalgiásomat a tavalyi évről kissé csorbítja, hogy nem működik a zenegép. Pech.

Day 5
Balázs külön kérésére összefutunk Gergővel és Pikával a Maciban (a Két Medve Söröző túl hivatalos ehhez kocsmához). Nehezen, de elnyalogatom a sört, Gergő osztálytársa megismerkedik a cigivel, Balázs segít neki nem-megfulladni, Piká a Jennie-vel balhézik, majd visszaül depizni. Én nyafogok, mert már mennék, fáj a fejem a sok füsttől, hajat akarok mosni, aludni akarok, enni akarok, faszbúkozni akarok, stb, stb. Ezer meg egy kifogásom is csak lassan hatja meg Balázst, hazafelé menet kollektíve McDonald's-ozunk, én eszek, ők nézik és néha csórnak a grillezett csirkés tortillából, a barackos-citromos teaízű izéből és természetesen a sült krumpliból.

Day 6
Nagyon későn kelünk, molyolunk kis hülyeségeken, összerakom a motyóját mert nem bírom nézni az íróasztalom körül szétszórt ruháit (az én gönceim miért nem zavarnak ennyire?!), ki így, ki úgy húzza az időt. Délután beszerezzük a tűzijátékot, meg némi lazacot és mozzarellát, mert a tegnapi tonhalas-mozzarellás melegszendvicsemet és a hűtőben talált pár szelet lazacot Balázs zseniálisan kapcsolja össze.
Hiába húztuk az időt, csak eljött az este és semmilyen világmegváltó ötletünk nem volt a programot illetően. (Mert Piká házibuliját vissza kellett, hogy utasítsuk... T.T)
Kezdetnek ellőttük az összes piromán vacakot, három srác pont a bemutatónk végére vetődött oda. Némi kommunikáció után ők a dolgukra mentek (ők se tudták nagyon, hogy merre mehetnének és tőlünk kértek tippeket), mi pedig a Főtér felé. Ott Balázs belém tukmált egy sört (utólag megjegyzem, rossz ötlet volt), hogy némileg feloldódjak és ne fázzak annyira a hideg sörtől. Kiderült, hogy szexi hangom van (o.O?!), valamint az életben először és utoljára látott valami táncolásra hajazó megfagyás elleni koreográfiát tőlem. Mivel a sör nem használt, bedobtam a Macit, mint lehetséges helyet felolvadni. Ott kaptam egy feles vodkát (nagyon rossz ötlet volt) és jé - egyből nem fáztam, bár utána egy percig forgott a gyomrom. És rá fél órára is. A kellemes 30 percemet pedig Himnusz alatt smárolással (mekkora bunkók vagyunk) és betarthatatlan ígéretek megfogadásával töltöttük. Átcsókolt az óévből az újévbe.
Mivel rosszul lettem, kimentünk a szabad levegőre józanodni, és bár szentül hittem, hogy javulok, egyre szarabbul lettem. Soha nem ütött meg még ilyen kevés pia ennyire, ezért ezt most a nemalvás-nemevésnek tudom be.
Mivel nem volt kedvem kockásra fagyni (a héten sokadszorra), elnéztünk a Malomba, ahol ráfontam magam a szabad kézzel nem érinthetően tűzforró fűtőtestre és vacogtam, majd akaratom ellenére felavattam a wc-t. Utána haldokoltam még egy kicsit, közben Balázs elitta magát a szintig, ahol már nem üti meg a pia (vagy valami ilyesmit magyarázott), majd hazavánszorogtunk. Otthon ő helyből beájult az ágyba, én még bíbelődtem egy kicsit a sminkem és a ruhák eltávolításával, valamint összevakartam a hétre átmenetileg pizsinek kinevezett felsőmet a szoba különböző pontjairól (ez így mintha kissé ambivalens lenne...) és elnyúltam mellette. Jött a kómás-motyogós veszekedés, de hamar eluntuk, mert találtunk egy olyan pozíciót, ahol nem kell osztozkodni a takarón..
- Menj arrébb!
- Te menj arrébb.
- Mindjárt leesek.
- Add vissza a takarót!
- Nekem is kell.
- Basszuuus, ki vagy takarózva, nem fázol? Meg fogsz fázni... (Jujjszegénybekelltakarni.)
- Én nem fázom...
Valamint hasonló értelmes mondatok.

Day 7
Utolsó nap, kivételesen hajlandó vagyok korán kelni, mert én is mocskosul éhes vagyok, nem csak ő. Kipróbáljuk a lazacos-mozzarellás-spéci házi sajtos (én) és lazacos-mozzarellás-goudás (Hugic), valamint a lazacos-goudás (Balázs) melegszendvicseket, de egyszerűen mennyei mind.
Ellenőrzés, amolyan "mindent elraktál?", "persze, mindent.", "töltőt is?", "töltőt is.", még egy gyors kávézás, vasút. Az utolsó doboz cigi, de azt is csak hosszas variálás után. Könnyes búcsú helyett nevetgélés, álmélkodás, basszus, tényleg ennyire jól összeillenénk a hétköznapokban is? Ennyire. Nem untam meg/rá, nem fárasztott le, nem fárasztottam le, nem vesztünk össze, nem tudtunk egymással betelni. Az ilyenekhez mi túl szerelmesek vagyunk :D Másrészt meg nagyon racionális szemmel nézve is ijesztően összepasszolunk.

Összegzés
Ez az egy hét valami zseniális volt, ha lehet, még szerelmesebb vagyok és még kibírtam volna egy-két hetet így.
Szeretlek! <3

Majd el felejtettem.

Tsók

 Ooolyan finom illatú a pólója :3

Vasárnap, amikor összeraktam a motyóját (mert nem bírtam elviselni az összeszórt ruhakupacokat, ami mókás, mert a sajátomat meg magasról szarom le) és szépen összehajtogattam a gönceit, ráakadtam egy elég faszántos pólóra, amit nem kis meghökkenésemre nem hajlandó hordani, pedig kifejezetten jól áll neki. Mindegy, mivel látta, mennyire tetszik nekem, odaadta, és még be is fújta a parfümjével *-* Mákomra még mindig lehet rajta érezni, úgyhogy felvettem, csakhogy egész nap azt szagolgathassam (mellesleg nem is áll rosszul :D), szóval ettől jó a napom. Az viszont csak ma jutott eszembe, hogy akár aludhatnék is vele, milyen kár, hogy így elbuktam a hétfő estét (nemvagyokmániákus!).

Különben hozzátenném, hogy bár ma már készen állok arra, hogy megírjam a gyönyörűségességes egy hetünket, ma időm nem volt rá, de előbb-utóbb csak sorra kerül az is. Legalább is remélem.

Tsók

Ui.: bocsi az értelmetlen posztért ^^

Egy év kellett - hogy képes legyek ésszel felérni, milyen kegyes ajándéka is vagy te a Sorsnak.

Egy hét kellett - hogy rájöjjek, egyáltalán nem elképzelhetetlenek az olyan hétköznapok, amiknek te is a részese vagy.

Egy csók kellett - hogy beléd szeressek.

Örök életre.

 Lüktet. Ég. Fáj. Balázs, Gergő meg fog ölni. Nem érdekel. Haragszom magamra, mert ez balfaszság volt. De nem tudok mást. Valahogy pusztítanom kell magam, mielőtt a lelkemben kavargó meghatározhatatlan színű, de leginkább mélységesmélyfekete érzelemvihar emésztene fel. Nem ihatok, nem élhetek tudatmódosítókkal, nem szívhatok el egy raklap cigit. Nem léphetek le itthonról, mert nincs hová mennem és nincs pénzem. Nem tehetek semmi látványosat. Inkább csak szép lassan szedem ízekre magam... Ez jó.

Mellékesen: ez a szám itt üde, bájos vasárnap délutáni családi piknik ahhoz képest, amit érzek.