büdinénik támadása

2012.03.21. 21:57

 Lehet, hogy a tavasz miatt van ez így, vagy csak szimplán jön egy újabb hülyülési hullám, de mostanában az emberek mintha elfelejtettek volna fürdeni.
Ahogy tegnap, úgy ma is belebotlottam a büdinénik aljas szervezetének nem is egy, hanem helyből két tagjába. Rebekával egyetemben ismét biztosra vettem, hogy meghalok, mert ezek a szagok gyilkosabbak, mint a harci gáz, intenzívebbek, mint egy kiló pálpusztai és büdösebbek, mint az a két hónapos savanyú káposzta, ami szemét módon gyanútlan áldozatára várakozva bújt meg a hűtő egy eldugott részében, hogy lecsaphasson, amikor ki akartam dobni, halálközeli élményt okozva.

Szóval büdinénik, reszkessetek, mától készülni fogok sziszegős szappannal és kérdés nélkül be fogom fújni az összes retkedéket, amelyik nem bír legalább kétnaponta a zuhany alá beállni legalább 10 percre.

Más:
Tegnap lehúztam a Lacit (Gergő unokatesója és az általam ismert legnagyobb punk, abszolút példakép *-*) egypár Sum 41-nal, úgyhogy tessék élvezkedni:

Ennyi mára;
tsók.

Ui.: mellesleg ma van 4 hónapja, hogy összevesztem Hannával. Juppí!

a cukros béka monnyon' le!

2012.03.20. 21:49

Eredetileg hosszasan szerettem volna taglalni, milyen faszányos is volt Piká szülinapja, de ráébredtem, hogy én nem tudok beszámolót írni, csak random, frissensült gondolatokat.

A nap fénypontja kétségkívül... Öhhm... Hát, ha fénypontja nem is, de sötétpontja mindenképpen volt. Ülök buszon, egyszer csak jön egy öreg néni, én meg jól vagyok nevelve, ezért le is kaptam a táskámat a másik székről, hogy le tudjon ülni.

Azt a bűzt, bassza meg... o.O

Forgott a gyomrom, a szaglóreceptoraim sírva fetrengtek kínjukban és biztos voltam benne, hogy le fogom hányni az előttem ülőt. Hogy lehet valaki ilyen igénytelen? Az első, ami eszembe jutott, hogy Hemingway-től az Akiért a harang szól-ban leírt halálszag lehetett ilyen. Hogy némileg könnyebb legyen, elkezdtem barátkozni mintegy gondolat-elterelésként a Mentés másként-tel, ami ismét "MIVAN?!"-os élmény volt így elsőre (a "MIVAN?!" az én fejemben Balázs éles, meghökkent/enyhén sokkos, féltékeny mi van?-ja), csak úgy, mint a Pusztítós. Van a 30Y számoknak egy ilyen "MIVAN?!"-os kategóriája, amit elsőre abszolút hallgathatatlannak minősítek, mert szinte perverz számba menően elvontak, aztán ráerőszakolom magam egy második meghallgatásra, ami viszont szivárványt-hányós mém-fejet szokott előidézni, de megint csapongok. Lényeg a lényeg, majdnem meghaltam, szarjon sünt az ilyen, ha ekkora luxus neki néhanapján megfürdeni; de legalább a Mentés másként jó. Persze csak a maga iszonyatosan és ijesztően intenzív elvontságával.

Különben meg itt a szöveg, mert nekem is majdnem leesett a fülem a koncentrálástól, mire megértettem.

"a szívembe végre nincs hely
ki van téve egy megtelt tábla
annak aki az ajtaját
valahogy még megtalálja

mert be van nőve szőlővel
a szőlő meg lisztharmattal
a böbe mellett a gazdaboltban
kérdezem a sokat tapasztalt

barna köpenybe gombolt embert
hogy mi a jó rá hogy lemarja
a szívemről a bajt úgy hogy a
szőlő is megmaradna

mentés másként mentés másként
mentés másként

hét pötty háton hat láb aztán 
a prés frankón összetolja
úgy ahogy a nagy kés vágta
gégéből zománclavorba

gyűlik össze a vér és aztán
az anyja szíve az apja mája
hogy a toron majd délután
vagy kiszarja vagy kihányja

mentés másként mentés másként
mentés másként mentés másként
mentés másként mentés másként

mer' a présben úgy olvad össze
mindenféle szín meg fajta
a levél meg a szőlőszár és
a bogyók meg a katicák rajta
mind."

Akkor ezek után azt hiszem, tsók.

NEOLVASDEL

2012.03.14. 22:47

 Nem csak szimplán nem jó; hanem nemjó. Hiányzik, hogy két retardált nyávogás között hozzábújhassak és ugyan csak néhány perce csodálkoztam rá, miszerint "jézi, tényleg, te már holnap jössz", attól függetlenül az a holnap még mocsokmessze van.

Amennyire nincs ihletem, annyira erős bennem a grafománia, azt meg le kell vezetni. Persze kíméletből megtehetném, hogy a címet lecserélem "Ne olvasd el!"-re, de 1.: nem vagyok annyira a saját magam ellensége, hogy még azt a néhány fős olvasóközönséget is megnyírbáljam; 2.: ismerem a fordított pszichológia elvét és hogy néhányotok pont azért kattintana rá, mert arra kérem őket, hogy ne tegyék. Habár így belegondolva nem is hülye ötlet... Ha csak saját magamból indulok ki és abból, hogy milyen erős késztetést érzek tabunak számító tevékenységek űzésére és ezt elosztom 96millióval, akkor megkapom az átlagértéket (nagyjából 96milliószor erősebb bennem a vágy tabunak számító tevékenységek űzésére), amit ha beszorzok a látogatók átlagos számával, megkapom, hányszoros növekedést/csökkenést okozna a "Ne olvasd el!"-re módosított cím. A gond csak az, hogy nem tudom pontosan meghatározni azt az értéket, ami a tabunak számító tevékenységek űzésére vonatkozó késztetést jelenti, plusz nincs hozzá mértékegység, váltóegység meg pláne, ezért az ügy eleve halott.
Különben nem a ti hibátok, ha a naaaagy, piros "Ha"-szócskától kezdve egész idáig halovány lila sejtelmetek se volt arról, tulajdonképpen mit is szerettem volna közölni ezzel a sok, egymás mellett értelmes mondatot alkotni vágyó szóval.

Akkor próba cseresznye. (má'minthogy a címcserét illetően.)
Mellesleg ti, akik már csak a naaagy "NEOLVASDEL"-feliratban gyönyörködhettek, nem tudjátok, mi volt az eredeti cím és miért elemezgetem a nem jó és a nemjó közti különbséget, ezért lö eredeti cím: nemjó egyedül. Milyen kis romantikus, érzelmes, hát neeeem? De, kurvára. Szívem szerint az összes rohad érzelmemet, amik a maguk retardált módján mind az én testembe tömörülve akarják élvezni a tonhalkonzervekre hajazó nyomorgást és zsúfoltságot, meggyújtanám és utána táncolnék a hamvaikon (tényleg, meddig tarthat, amíg egy érzelem porrá ég?). És tudod mit? Nem hiányoznának. Olyan kibaszottul egyszerű életem lenne, amit a mai napig irigylek a végletekig sötét, korlátozott és gyökkettes EQ-val rendelkező osztálytársaimtól, meg úgy egyáltalán a korombeliektől. Mert ez az érzelemgazdagság ez nem áldás; ez átok. Még ha a jó oldalát is nézném; miszerint ezerszer szebben tudok szárnyalni, százszor euforikusabb vagyok a kisebb jelentőségű boldogító tényezőktől - ezerszer akkorát esek pofára (mellesleg ezek olyan ritka látványos pofára esések, hogy a Looney Tunes rajzolói is ebből merítenek ihletet). Szóval milliónyi rossz tulajdonságom közül ezt gyűlölöm a legjobban; nem tudok megnézni egy drámát-thrillert-horrort, állandóan bűntudatom van a sok sírás miatt, amivel Balázst gyötröm, pláne újabban (tudom, hogy paraszt dolog ilyennel terhelni bárkit is, de valakit muszáj és ő legmegértőbb-türelmesebb velem szemben, plusz ha őt se, akkor kit?), ráadásul már saját magamat is zsibbasztom az egyre sűrűbben felbukkanó, végletekig retard, idegesítőötéves-énemmel, aminek egyáltalán nem is szabadna léteznie régóta, pláne, hogy már a kamaszságot kellene/illene levedlenem (és helyette nem ezzel a bennem lakó balfasszal foglalkozni).

Ahhoz képest, hogy semmi ihletem nem volt, csak alkottam valamit. Izzadságszagú, értelmetlen, szánalmas és senkit nem érdekel - de az enyém. Olyan ez, mint a zsebkendőkkel; van, aki csodaszép origamikat kreál belőle és van, aki csak összetaknyozza.

A melankolikus hangulat jegyében lö Pusztítós; elsőre hallgathatatlannak minősítettem (miatoszez?), másodjára magamra erőltettem és jé - megszerettem. Olyan... Értelmetlen? Talán. Zseniális? Mindenképpen.

Tsók

Let's start a riot!

2012.03.13. 21:38

 "You're not the only one
Refusing to back down
You're not the only one
So get up"

Ui.: mennyire aljas komplett posztnak kiadni sovány egy számot... Mellesleg még mindig tart az eufória (a pillanatnyi üzemleállásokat leszámítva, amikor hajlandó vagyok a szar dolgokat is észrevenni, illetőleg már nem lehet őket nem észrevenni), ergo a hangulatom és a zeneválasztás között semmilyen összefüggés nincs. Egyszerűen csak naaaaaaaaaaaaaaaagyon zseniálisnak látom tegnap éjjel óta, előtte meg utáltam. Furák ezek az éjjelek manapság... Egyik éjjel idegösszeomlok (nemérdekelmostmárvanilyenszó.), következő éjjel pedig a boldogságtól csak akkor tudok lefeküdni, amikor már világosodik és akkor is csak illendőségből. Kíváncsi vagyok a ma éjjeli műsorra.

Tsók

szeretlek!

2012.03.11. 02:08

 "Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat."

Annyira iszonyatosan, lehetetlenül, kimondhatatlanul, fájdalmas-gyönyörűen, ezerféleképpen; szeretlek, szeretlek, szeretlek. Szeretlek, mert türelmes vagy, mert számomra teljesen érthetetlen okból pátyolgatod az istenverte, sérült lelkem, mert képes vagy időt és energiát pocsékolni arra, hogy kibogozz, szeretlek, mert újra meg újra van erőd, kitartásod és türelmed összelegózni a darabkáimat, amikor szétesek, mint a bohócbicikli. Szeretlek, mert hiszel bennem, mert képes vagy bennem meglátni a szépet és a jót, mert támogatsz, amikor én már rég lemondtam magamról. Szeretlek, mert aggódsz értem, mert törődsz velem. Szeretlek, mert érezteted velem, hogy fontos vagyok neked, mert olyan hűséges vagy és mert soha nem adtál okot még csak bizalmatlanságra sem. Szeretlek, mert mindig kivárod, amíg kisírtam magam és megnyugszom, és nem teszed le a telefont hülye okokra a hivatkozva. Szeretlek, mert akkor is képes vagy megnevettetni, amikor nagyon meg vagyok zuhanva. Szeretlek, mert tűzbe tennéd értem a kezedet.
Szeretlek, mert hagyod magad szeretni. Szeretlek, mert mersz előre tervezni, mert akkor is hiszel kettőnkben, amikor én nem. Szeretlek, mert te az én rekedt, karcos hangomat találod megnyugtatónak. Szeretem, ahogy szeretsz, ahogy tudod szeretni a fura szokásaimat, az összes kis defektemet, a retardált nevetésemet, szeretem, ahogy elsuhansz a hibáim fölött.
Szeretlek, mert téged nem lehet nem szeretni. Szeretlek, egészen azóta, amióta először megcsókoltál, akkor is szerettelek, amikor nem voltunk együtt, ezerféleképpen, de mindig szerettelek, szeretlek most is és szeretnélek szeretni még jó sokáig.

 

Így visszaolvasva a posztot, sírni támadt kedvem, persze csak amolyan örömkönnyezősen, biztos a zene az oka.

Sanyi egy hepi pípöl.

2012.02.23. 19:50

 Ezt így, csak itt, csak most és csak nektek. Jaaa, és mielőtt még háborogni kezdene bárki is, hogy mi rossebért fárasztalak titeket ilyennel, örüljetek neki, hogy nem Szögletes Üveggolyóval népirtogatok. (Akinek van egy csöpp esze, az NEM keres rá youtube-on, szuicid hajlamú olvasóim kattintsanak ide)

Na, most már, hogy tudjátok, Sanyi egy hepi pipöl, ellenben gőzötök sincs, mi az rettenetet, ami ilyen hülyén néz ki fonetikusan, szóval elárulom, hogy aztán bejelentsem a nagy hírt. Szóval a fentebb emlegetett balfaszság egy REM-szám, apum nyögte be hétfőn kocsiban suli felé, én pedig ismét viccesnek hittem magam, amikor lepötyögtem a címet.

És a nagy hír:

Kibaszottul két éves a blog!

 

Torta, idióta parti-sapik, tapsolás.
Hogy hogyan sikerült elfelejteni, nem tudom, de most naaaagyon látványosan szégyellem magam és rátérek inkább valami érdemi témára.

Kezdek kimászni a pocsolyából; Jennie-ék Medvébe hívtak, Rebi megsütiztette magát a cukiban, újra kommunikálunk Silk Cuttal (már nagyon hiányzott), de még mindig mardos a gyűlölet, a harag és kimondottan intenzív herótom van mindkettejüktől, bár Gergőt nagyon hiányolom és azt hiszem, egy kicsit Hannát is (főleg amikor láttam, hogy úgy ugrik roppantmód sötét, könnyebbátugranimintmegkerülni-osztálytársam nyakába, mint anno az enyémbe), de niiiiiincs az az Isten, aki képes lenne rávenni, hogy újra én keressem őket, ezzel ismét felkínálva a belém rúgás lehetőségét. Basszák meg a falovat. Én nem leszek senki rongya.

A hangulatra való tekintettel ismét KontrolAltR-rel nyúzlak titeket (illetve maximum Christ, általában csak ő szokta meghallgatni a kirakott számokat), ráadásul dupla dózissal:

Mellesleg bárkinek, aki hajlandó egy ilyet a nyakamba akasztani, odaadó, hűséges rabszolgája leszek: http://rockpince.hu/termek/bilincs_matt_.html

Tsók

 

szarjálsünt.

2012.02.09. 20:19

 Eme őszinte, szívből jövő kívánságom annak a személynek szól, aki valószínűleg ezt a posztot se fogja elolvasni, mert szarik a fejemre három emeletnyi magasságból, de nem baj, hiszen így legalább nem okozok neki kellemetlen meglepetést azzal, ha leírom, hogy nekem a barátsága világokkal ért fel, hogy mostanság mennyire rohadtul hiányzik és hogy mennyire fáj hogylétem iránt érdeklődésének teljes hiánya.
De ez még bele is férne, hiszen nem az első eset, hogy jegelve vagyok. Ami sokkalta inkább bosszant, hogy most nem jegelve, hanem lecserélve lettem.
Azért szánok külön posztot a témára, mert még a Hanna kirakásán (mert ez ugyebár abszolút végleges döntés) sem vagyok túl teljesen, ergo még fájdalmasabb pofonként csattant az eddig taglalt felfedezés. Visszatérve Hannához; nem ő hiányzik, hanem egy barátnő. Akinek kedvemre nyifoghatok, eljön velem csak úgy nézelődni a városba, nem rángat el a kirakatok elől, meg úgy egyáltalán; betölti a barátnő összes funkcióját. De nem fogok találni, mert Balázson kívül nem ismerek senkit, aki ennyire toleráns lenne velem és a faszságaimmal szemben.

Ergo ő szarjon sünt, részemről pedig Stop the world! I want get off.

És hogy a szám se maradjon el (a klipp nagyon nagy kalap fos, de lusta voltam guberálni valami jobb minőség után, meg aztán úgyis a zene a lényeg):

Tsók

  Kibaszottul csordultig vagyok szeretettel! Minden olyan szép és jó, boldogító és kellemes, a családom kedves velem és gondoskodó, Balázs pedig a szokásosnál is imádnivalóbb, de ahhoz is túl boldog vagyok, hogy fuldokolni tudjak a cukormáztól.

Nem. Nem téptem. Továbbá nem éltem morfiummal, heroinnal meg úgy egyáltalán semmilyen szerrel, köhögéscsillapítóval (de még az se kodeines!) is csak visszafogottan. Egyszerűen csak a családom újabban felhagyott a szárnyaim nyesegetésével, sőt. Anyum meglepően olyan iszonyat aranyos, ahogy gondoskodik rólam, szinte megéri betegnek lenni :3 Pénteken is csak röpködött össze-vissza, miszerint nemkérszteát, nefőzzekhurutoldót, egyaszpirincéplusztesetleg, nemvagylázas, nemfázol, vanzsebkendőd, jajjmiértnemvigyázolmagadraolyanbolodnvagy, estébé, estébé. Teljesen odáig meg vissza voltam a meghatottságtól. Ma pedig - igeen, lehet még fokozni! - találtam a konyhapulton egy zacskó vörösáfonyát (megjegyzés: ölni tudnék egy zacskó vörösáfonyáért). Kérdezem kié, erre Anya közli velem, hogy nekem vette, mégpedig azért, mert tudja, hogy szeretem. Ez aaaannyira édes :3
Nem tudom, melyikünk változott meg, de minimum éterinek érzem itthon a békét és a harmóniát, épp ezért előre félek, hogy mikor fog bekövetkezni a Nagy Lezúduló Hrung Katasztrófa.
Nadeaddig.
Addig kérem élvezem ezt a kibírhatatlanul giccses-nyálas-cukormázas hollywoodi filmekre emlékeztetően nagy mennyiségű szeretetet (egy kis mondatelemzés, valaki?), a szintén hasonló mennyiségű szerelmet, aminek bár fizikai jelét nem tapasztalhatom (de majd pénteken igen, háhá), elmegyek dokihoz igazolásért megint, kitakarítom a szobámat és megtanulom azt az egy rohadt tételt németből.

Blöö és még számot is kaptok (mintha kissé megzápult volna az agyam a giccsfaktortól):

Lehet hülyének nézni, de én ennek a számnak a címét azóta keresem, mióta meghallottam először lenn Koziban (ami nagyjából hasonló funkciót tölt be, mint itt a Medve) Balázs szülinapján, még tavaly szeptemberben. És most végre megtudtam, szintén lenn Koziban botlottam bele.. Hozzátenném, előtte is hallottam már, de a szülinapján ez olyan úristenmiezaszámtudniakarommostazonnalpillanat volt. Csakhátugye az az estének egy nagyon késői pillanata volt, meg különben is Balázst pátyolgattam, aki alig vegetált, és annak ellenére, hogy azt hittem, megjegyeztem a szám címét és előadóját, nem sikerült. Most meg szalagavató előtt lementünk, hogy bemelegítsenek a pezsgőlavinára sörrel szalagavató-before jeligére, én meghallottam egy számot, ami ennek a tuctuc-os verziójára emlékeztetett, úgyhogy odarohantam a géphez (leszámítva, hogy menni is alig tudtam abban a magassarkúban), hogy kiderítsem, mi ez, leírtam a vonatjegyemre és "kibaszottnagyhíró"-nak (by: Piká) éreztem magam. (Mellesleg így visszaolvasva bocsi az összevissza ugrálós időrendért.)
Apropó, szalagavató.
Természetesen megint gyökérkedtem egy kicsit, híven a rólam kialakított képhez, továbbá mind a Csoda, mind a memety becenévhez. Nagyfaterom kivitt az állomásra, én kipattantam a kocsiból, megvettem a jegyet és rohantam (akkor még csak tornacipőben) az 5-ös vágányhoz, mert már csak pár percem volt indulásig. Kinn a vágányon megszólít egy fazon, kérdezi, merre megyek. Mondom, Győrbe. Ez is Győrbe megy, felelte, én pedig idegbeteg pingvinezés közepette adtam tudtára, hogy nekem az IC nem jó, mert gyorsra vettem jegyet. Utolsó elkeseredésemben megkérdeztem az IC-re éppen felszálló kallert, hogy mégis hol a búsban van a vonatom, mert az IC-t és a gyorsot is ugyanarra a vágányra írták ki, ennek ellenére itt csak egy fucking IC van. A kaller szerintem látta a halálsápadt arcom meg a végletekig kétségbeesett tekintetem, mert megsajnálhatott és megkérdezte, meddig megyek. Győrig. Jó, Győrig elviszlek.
Úúú, mondom, fasza, még előbb is érek föl, az IC különben is tiszta Hawaii, hulla kényelmes és nem kell megfagynom. Ez az örömködésem tartott vagy két percig, amikor is: HOLAPICSÁBANVANABŐRŐNDÖMBAZDMEG?!-kérdéssel kezdődő sokk lett úrrá rajtam.
Ugyanis, abban a bőröndben volt:
- az esti ruhám
- a magassarkúm és a harisnyám a pótharisnyákkal együtt
- meg úgy egyáltalán minden.
A bőrönd pedig kérlakássan a nagyfaterom kocsijában pihengetett békésen.
Gyors telefonozás után úgy döntöttünk, a legcélszerűbb az lenne, ha leszállnék Répcelakon. Ott vártam egy órát, aztán vissza a kiindulási pontra a kis bordó bőröndért, amit apum elém hozott. Közben töltöttünk egy fél csíkot a lemerülni óhajtó telefonra, aztán fel a vonatra. Hozzátenném, hogy a bőröndotthagyás ellenére is büszke vagyok magamra, mert átszállós vonattal kellett jönnöm, amitől eddig rettegtem, de megoldottam :D
Mire felértem, nagyjából egész Győr rajtam röhögött, persze csak visszafogottan, mert Balázs képes volt elmesélni nekik (utólag is köszi, drága). Én pedig nem szégyellem, mert olyan jóízűen tudtok nevetni, amikor elmesélem :D
És hogy végül a szalagavatóra is sort kerítsek, az hosszú volt és kissé unalmas, de utána viszont volt a Koziban szalagavató-after (Balázs addigra kifejezetten szeretnivalóra itta magát) "hústhússal"-tálakkal, Cseltárral, sörrel-pezsgővel-titkosJägerrel, meg hasonló nyalánkságokkal, bár én nem figyeltem a kínálatot, mert azt az egy sört is bőven sok volt elnyalogatni, el vagyok szokva a piától, szégyen és gyalázat ugyan, de így van.
Másnap, tekintve, hogy hajnalban értünk haza, az egész napot vízszintesben töltöttük, kisebb szünetekkel, amikor kajáltunk, vagy megkért, hogy kísérjem ki cigizni, mert hiányoznék neki azalatt a néhány perc alatt is, vagy amikor a bátyja szobájában néztük a CartoonNetwork-öt.
Vasárnap dettó ez volt a program, csupán annyival bővült, hogy segítettem az anyukájának főzni, ha már annyit bíbelődött vele - ha megyek, mindig frászban van, hogy jajmitfőzzek, pedig fölösleges, tényleg. Annak ellenére, hogy folyamatosan aludtam, fáradt voltam, viszont rájöttem egy nagy igazságra. Mindegy, hogy nagyonkeveset alszok, vagy nagyonsokat, ugyanúgy kívánom az alvást.
Hihetetlenül pihent aggyal, de hazaértem, vagy negyed 11-re. Este. Az hiszem, anyum jogosan volt kiakadva, hiszen pénteken hajnali 9-kor mentem el, úgyhogy ez az mostani idilli béke abszolút a kezemre játszik a megenyhítésében, mert ezen a héten pénteken Pankaszra szeretnék menni, Eddie hívott minket valami általános összeröffenésre.

Zárszó jön, fogadja legőszintébb gratulációmat az, aki végigküzdötte magát ezen a sok baromságon, szeretlek titeket, meg úgy egyáltalán mindenkit, Peace of the world! és Make love, not war;
tsók.

 

félperces

2012.02.03. 23:48

 Haldoklom, mert az idei szezonban sem úsztam meg az arcüreggyulladást, ha majd csöppet több élet lesz bennem, leírom, milyen kibaszottjó hétvégém volt, hogy ez mennyire nem volt az és hogy a következőtől milyen sokat remélek, illetve, hogy végre megálmodtam a zenekarom nevét, már csak gitározni kellene megtanulni, vagy szerezni valahonnan éneklésre is alkalmas hangot és akkor minden fasza lesz.
Most nincs szám, tényleg mindjárt odaveszek.

Tsók

Alfa valami retardált emberke-féleséget rajzolt, amikor elhagyta a száját ez a mondat, csakhogy értsétek a címet.
Mellesleg, mielőtt leközölném a folyamatosan gyarapodó gyűjteményem néhány darabját, ezzel is érzékeltetve (habár csak elég halványan, ehhez ott kell lenni), mennyire szórakoztató mellette ülni, felháborodásomat fogom kifejezni affelett, hogy belemerészelt olvasni az sms-eimbe. Erős felindulásomban megpróbáltam a tanárt is (felettébb magas frekvencián) túlsuttogva kiosztani és megérdeklődni, hogy eztúgymégismiértcsináltad, közben az előttem ülő elcsípve a Balázs-szócskát, átköltötte Kossuth nevét, minekutána a mondat valahogy így hangzott: Kossuth Balázs lett az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke. Kollektív röhögés, és természetesen az én hibám.

Akkor a gyöngyszemek:
- Van faliújságunk?
- HOL?!

Fűrészeljünk el egy limuzint háromfelé és az elejét meg a végét ragasszuk össze!

- Megint elloptad a tollam!
- Miiidehogyiiis, most adtam vissza!

/óra kellős közepén/
- Kéne egy terepjáró, nem?

- Geci, hogy mozog a kezed! o.O
- Talán, mert mozgatom bazdmeg...
- Jó kifogás!

- Bazdmeg, azt vágod, hogy most buktam meg matekból és megint nincs házim?

Tsók

süti beállítások módosítása