Kibaszottul csordultig vagyok szeretettel! Minden olyan szép és jó, boldogító és kellemes, a családom kedves velem és gondoskodó, Balázs pedig a szokásosnál is imádnivalóbb, de ahhoz is túl boldog vagyok, hogy fuldokolni tudjak a cukormáztól.

Nem. Nem téptem. Továbbá nem éltem morfiummal, heroinnal meg úgy egyáltalán semmilyen szerrel, köhögéscsillapítóval (de még az se kodeines!) is csak visszafogottan. Egyszerűen csak a családom újabban felhagyott a szárnyaim nyesegetésével, sőt. Anyum meglepően olyan iszonyat aranyos, ahogy gondoskodik rólam, szinte megéri betegnek lenni :3 Pénteken is csak röpködött össze-vissza, miszerint nemkérszteát, nefőzzekhurutoldót, egyaszpirincéplusztesetleg, nemvagylázas, nemfázol, vanzsebkendőd, jajjmiértnemvigyázolmagadraolyanbolodnvagy, estébé, estébé. Teljesen odáig meg vissza voltam a meghatottságtól. Ma pedig - igeen, lehet még fokozni! - találtam a konyhapulton egy zacskó vörösáfonyát (megjegyzés: ölni tudnék egy zacskó vörösáfonyáért). Kérdezem kié, erre Anya közli velem, hogy nekem vette, mégpedig azért, mert tudja, hogy szeretem. Ez aaaannyira édes :3
Nem tudom, melyikünk változott meg, de minimum éterinek érzem itthon a békét és a harmóniát, épp ezért előre félek, hogy mikor fog bekövetkezni a Nagy Lezúduló Hrung Katasztrófa.
Nadeaddig.
Addig kérem élvezem ezt a kibírhatatlanul giccses-nyálas-cukormázas hollywoodi filmekre emlékeztetően nagy mennyiségű szeretetet (egy kis mondatelemzés, valaki?), a szintén hasonló mennyiségű szerelmet, aminek bár fizikai jelét nem tapasztalhatom (de majd pénteken igen, háhá), elmegyek dokihoz igazolásért megint, kitakarítom a szobámat és megtanulom azt az egy rohadt tételt németből.

Blöö és még számot is kaptok (mintha kissé megzápult volna az agyam a giccsfaktortól):

Lehet hülyének nézni, de én ennek a számnak a címét azóta keresem, mióta meghallottam először lenn Koziban (ami nagyjából hasonló funkciót tölt be, mint itt a Medve) Balázs szülinapján, még tavaly szeptemberben. És most végre megtudtam, szintén lenn Koziban botlottam bele.. Hozzátenném, előtte is hallottam már, de a szülinapján ez olyan úristenmiezaszámtudniakarommostazonnalpillanat volt. Csakhátugye az az estének egy nagyon késői pillanata volt, meg különben is Balázst pátyolgattam, aki alig vegetált, és annak ellenére, hogy azt hittem, megjegyeztem a szám címét és előadóját, nem sikerült. Most meg szalagavató előtt lementünk, hogy bemelegítsenek a pezsgőlavinára sörrel szalagavató-before jeligére, én meghallottam egy számot, ami ennek a tuctuc-os verziójára emlékeztetett, úgyhogy odarohantam a géphez (leszámítva, hogy menni is alig tudtam abban a magassarkúban), hogy kiderítsem, mi ez, leírtam a vonatjegyemre és "kibaszottnagyhíró"-nak (by: Piká) éreztem magam. (Mellesleg így visszaolvasva bocsi az összevissza ugrálós időrendért.)
Apropó, szalagavató.
Természetesen megint gyökérkedtem egy kicsit, híven a rólam kialakított képhez, továbbá mind a Csoda, mind a memety becenévhez. Nagyfaterom kivitt az állomásra, én kipattantam a kocsiból, megvettem a jegyet és rohantam (akkor még csak tornacipőben) az 5-ös vágányhoz, mert már csak pár percem volt indulásig. Kinn a vágányon megszólít egy fazon, kérdezi, merre megyek. Mondom, Győrbe. Ez is Győrbe megy, felelte, én pedig idegbeteg pingvinezés közepette adtam tudtára, hogy nekem az IC nem jó, mert gyorsra vettem jegyet. Utolsó elkeseredésemben megkérdeztem az IC-re éppen felszálló kallert, hogy mégis hol a búsban van a vonatom, mert az IC-t és a gyorsot is ugyanarra a vágányra írták ki, ennek ellenére itt csak egy fucking IC van. A kaller szerintem látta a halálsápadt arcom meg a végletekig kétségbeesett tekintetem, mert megsajnálhatott és megkérdezte, meddig megyek. Győrig. Jó, Győrig elviszlek.
Úúú, mondom, fasza, még előbb is érek föl, az IC különben is tiszta Hawaii, hulla kényelmes és nem kell megfagynom. Ez az örömködésem tartott vagy két percig, amikor is: HOLAPICSÁBANVANABŐRŐNDÖMBAZDMEG?!-kérdéssel kezdődő sokk lett úrrá rajtam.
Ugyanis, abban a bőröndben volt:
- az esti ruhám
- a magassarkúm és a harisnyám a pótharisnyákkal együtt
- meg úgy egyáltalán minden.
A bőrönd pedig kérlakássan a nagyfaterom kocsijában pihengetett békésen.
Gyors telefonozás után úgy döntöttünk, a legcélszerűbb az lenne, ha leszállnék Répcelakon. Ott vártam egy órát, aztán vissza a kiindulási pontra a kis bordó bőröndért, amit apum elém hozott. Közben töltöttünk egy fél csíkot a lemerülni óhajtó telefonra, aztán fel a vonatra. Hozzátenném, hogy a bőröndotthagyás ellenére is büszke vagyok magamra, mert átszállós vonattal kellett jönnöm, amitől eddig rettegtem, de megoldottam :D
Mire felértem, nagyjából egész Győr rajtam röhögött, persze csak visszafogottan, mert Balázs képes volt elmesélni nekik (utólag is köszi, drága). Én pedig nem szégyellem, mert olyan jóízűen tudtok nevetni, amikor elmesélem :D
És hogy végül a szalagavatóra is sort kerítsek, az hosszú volt és kissé unalmas, de utána viszont volt a Koziban szalagavató-after (Balázs addigra kifejezetten szeretnivalóra itta magát) "hústhússal"-tálakkal, Cseltárral, sörrel-pezsgővel-titkosJägerrel, meg hasonló nyalánkságokkal, bár én nem figyeltem a kínálatot, mert azt az egy sört is bőven sok volt elnyalogatni, el vagyok szokva a piától, szégyen és gyalázat ugyan, de így van.
Másnap, tekintve, hogy hajnalban értünk haza, az egész napot vízszintesben töltöttük, kisebb szünetekkel, amikor kajáltunk, vagy megkért, hogy kísérjem ki cigizni, mert hiányoznék neki azalatt a néhány perc alatt is, vagy amikor a bátyja szobájában néztük a CartoonNetwork-öt.
Vasárnap dettó ez volt a program, csupán annyival bővült, hogy segítettem az anyukájának főzni, ha már annyit bíbelődött vele - ha megyek, mindig frászban van, hogy jajmitfőzzek, pedig fölösleges, tényleg. Annak ellenére, hogy folyamatosan aludtam, fáradt voltam, viszont rájöttem egy nagy igazságra. Mindegy, hogy nagyonkeveset alszok, vagy nagyonsokat, ugyanúgy kívánom az alvást.
Hihetetlenül pihent aggyal, de hazaértem, vagy negyed 11-re. Este. Az hiszem, anyum jogosan volt kiakadva, hiszen pénteken hajnali 9-kor mentem el, úgyhogy ez az mostani idilli béke abszolút a kezemre játszik a megenyhítésében, mert ezen a héten pénteken Pankaszra szeretnék menni, Eddie hívott minket valami általános összeröffenésre.

Zárszó jön, fogadja legőszintébb gratulációmat az, aki végigküzdötte magát ezen a sok baromságon, szeretlek titeket, meg úgy egyáltalán mindenkit, Peace of the world! és Make love, not war;
tsók.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.