all you need is love
2011.01.29. 22:06
Nesze nektek szerelmes szám :D
És miközben szól az Alvin, pont el tudjátok olvasni napom rövid történetét. Meg a tegnapiét. Kezdeném azzal, hogy tegnap már valami gonosz vibrálással volt teli az aurám, mert senkitől nem viseltem el, ha hozzám szólt, de az Adrián mindenkit überelt a "Ki tudja a Melindát leggyorsabban felhúzni??" nevű ügyességi vetélkedőn. Viszont abszolút széthajtottam magam edzésen, ennek köszönhetően már nem csak a csípőm fáj baloldalt (mert megfürdetett egy osztálytársam ismét, én pedig csúnyán ráestem az oldalamra és a betonra, de nem baj, mert nekem is sikerült hosszas próbálkozás után feldöntenem, és ismét betont fogtam, de most a sráccal együtt), hanem a hasizmom, meg a hátam, meg a vállam (még mindig, mert kb. 2 hete pénteken kiugrott pénteki edzésen, amikor a fentebb említett személyt csépeltem :D), meg a karom, meg vádlim, meg a combom, szóval alaposan leheréltem magam. Franc gondolta volna, hogy ennyi izmom van... :P
Szóval a szombatom már eleve úgy kezdődött, hogy élni is alig bírtam, fájt a fejem, hányingerem volt az állandó jellegű és egyre fokozódó stresszeléstől, a kajára rá se bírtam nézni, és a fejem is elég gázos volt. Teljes K.O. Fogalmam sem volt, mit kéne csinálnom, vagy miért is kéne bármit csinálnom (mármint itthon); csak arra vártam, hogy végre neki állhassak készülődni. Természetesen késtem legalább 20 percet (mert miért is ne?), különben nem is én lennék. Mire odaértem a vasútra (közben naná, hogy eltévedtem -.-"), már olyan szinten zombi voltam, annyira agyhalott, hogy fogalmam sem volt, ki, mi vagyok, hová megyek, csak azt tudtam, hogy valahol itt van a Balázs és rám vár.
Aztán amikor bementünk valami kocsmaféleségbe, nehogy az Eddie halálra fagyjon, kezdtem felébredni, és lassan kezdett tudatosulni minden. És attól kezdve az egész egy nagy, rózsaszín, beteljesült-amerikai-álom-maszlag, amit ismét nem kívülről kellett néznem, hanem a részese lehettem.
Jelentem, egészen földöntúli érzés.
Igazából minden abszolút perfekt volt, leszámítva, hogy a srácok nem tudtak hazamenni busszal, mert nem néztek menetrendet, és aznap délután nem ment busz; illetve, hogy mivel kb. ma éjjel kettő-tájba sikerült más tudatállapotba jutnom, ezért kissé kómás voltam, így vége felé csöppet elkomorodtam. Pedig tényleg semmi bajom nem volt, csak...
Megint két rohadt hét, amit eltölthetek egy rakás idióta között, a böszme és abszolút fölösleges idegeskedés az ofő, meg a hugica, meg úgy egyáltalán minden miatt.
Utálok búcsúzkodni. Olyankor picit mindig megszakad a szívem.
Valahogy így:
Amikor felszálltak, bár szívesen megvártam volna, amíg elhúz az orrom előtt a vonat, majdnem megfagytam, így kénytelen voltam elindulni hazafelé. Az útra már nem is emlékszem, csak azt vettem észre, hogy az utcában vagyok. Fogalmam sincs merre jöttem, de kerülhettem egyet, mert az átlag 10 perces útból 20 lett. Hmm...
Aztán komorkodtam egy picit még otthon, meg ebédeltem (este 7-kor), és össze-vissza mászkáltam a lakásban. Kicsit emlékeztetett a délelőtti szükségállapotra, habár annál sokkal enyhébb volt, és persze ideges sem voltam. Inkább... halálosan fáradt és euforikus, habár ez így kissé ambivalens. Segáz. Én a lehetségtelen művésze vagyok (by: Barney :D) Aztán nekiálltam posztot pötyögni, közben Gergővel msn-eztem, megtárgyaltuk, milyen szörnyű és undorító dolog is a disznóvágás, szóba került a vámpíros álmom, és a vámpírlét előnyei, hátrányai, kölcsönösen örültünk a piszoknagy szerencsémnek.
Most pedig csak úgy elvagyok, boldogan. Tökéletes, kikezdhetetlen boldogság ölel körül. A agyam újra meg újra, önműködően lejátsza azt a két szót, és azt a néhány mondatot, ami a fél életemet jelenti most.
Itt egy idézet a Szívrablásból, kissé elvont, de szép, nagyon:
"...Csak szerettem volna, ha velem is van ilyen
És most benne vagyok, még sosem volt sűrűbb homály.
Pont az az egy, az az egyetlen darabja, az kéne
Elvinném, s ha nem akar meghalni, a többi jön el érte
A szíve egy dobozban, bársony közé raktam
És kopognak, az ajtóban áll, én meg örülök, hogy itt vagy
- Gyere be, mit hoztál ide el, csaknem hiánytalan
- Mindenem itt van, csak a szív kéne, ami még nálad van
- Azt nem adom, mert te azt örökbe adtad! - szólok mérgesen
S becsapom az ajtót, felőlem meghalhat
Aztán megbánom: tessék a sajátom, nesze az itt van
Dobogjon az benned, szolgálja életed, amíg van..."
Szép álmokat drágaságaim, tsók
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
csillámpónii 2011.01.31. 00:19:12
memety · http://memety.blog.hu/ 2011.01.31. 18:52:14
nem hiszem el... :D
jaaaa... habár én nem fáztam.. milyen meglepő :P
hát látod, a pingvinek már csak ilyenek >.< éljen az Eddie pingvines világvége-elmélete (=