Egy:

Kettő:

Vagy mégse. Nem, nem fogok köszöngetni, mert ez a pár sor is sokadik nekifutás (Backspace és újrapötyögés) eredménye; nincs ihlet. De itt van a két videó, főként a második; lehet gondolkodni. Nekem is komoly önkép-zavaraim voltak/vannak és nem azt mondom, hogy fúú, hát ez most engem megváltott, szebb/jobb/magabiztosabb/bármi lettem tőle, de megmosolyogtat.

Különben vasárnap óta akarok regélni Balázs ballagásáról, de vagy időnek, vagy ihletnek, vagy mindkettőnek híján voltam, most meg kedvem nincs, szóval halott ügy.
Tömören összefoglalva istenien éreztem magam, Szemere lett az új Szőce, találtam egy új Gergőt (Balázs unokatesója), akivel ezalatt a három nap alatt többet kommunikáltam, mint a másikkal összesen együtt éve (nem a néhai fb-os beszélgetésekre gondolok, hanem amikor a nyakán lógtam egy-egy délután alkalmával és mindketten kukán bámultunk, mert már nem igazán volt mondanivalónk a másiknak) és úgy egyáltalán; kész felüdülés volt kicsit olyan emberek között lenni, akik szeretnek (vagy ha nem is szeretnek, de elfogadnak és emberszámba vesznek).
Ennek éles ellenpéldája a mai gyakorlat, mert igazi híró módjára (vagy csak csökkenteni akartam a karmikus tartozásaimat?) megmentettem egy csajt a rettenetes, kegyetlen, kőbunkó, alpári, böszme, szánalmas, gyerekes, stb. osztálytársaimnak nevezett evolúciós szakadékként definiálható srácoktól. Szegény lányt már kockásra szadizták, én meg eluntam és puszta felebaráti szeretetből felajánlottam, hogy cseréljünk, így ő a sütők (hivatalosabban vetős részleg) helyett mehetett finomsütiket gyártani (pl. kakaós-, pizzáscsiga, rétes, túróstáska, társaik).
Hogy az a két barom percenként tett kísérletet oltogatásra, beszólogatásra, lökködtek, ugráltattak, szopattak, mosolyogva fogadtam és nevettem velük együtt. De azt, hogy tök idegen csaj, akinek a nevét is csak ma tudtam meg, az üzemben láttam vagy kétszer összesen, miért undorodik tőlem látványosan, fel nem foghatom.
"- Ó, istenem, mivel érdemeltem ki, hogy ezt küldd ide vetésre?!"
"- Sztike cseréljünk már helyet, én nem leszek mellette!"
"- Baszd meg, csináld már gyorsabban, gyp-s vagy, vagy mi a picsa?"
"- Ez a csaj kurva buta, nem?"

És sorolhatnám.

De ennek ellenére sem vertem a fejét a falba a hajánál fogva, hogy felismerhetetlenségig torzuljon az arca (elvégre nem kicsit derogál nekem az erőszakos problémakezelés). A sokadik beszólás után is csak annyit kérdeztem meg tőle, hogy tulajdonképpen és úgy istenigazából mi baja van éppen velem, mert még csak nem is ismerem; és annyit el is értem, hogy lehalkította magát, nekem ez pedig elég.

Nem, különben az egyetlen problémám a vetéssel (amikor a zsemléket-kenyereket a sütőbe vetjük), hogy eddig összesen kétszer voltam ott, ez kevés ahhoz, hogy megszerezzem a kellő rutint, amitől majd nem leszek állandóan láb alatt és tudni fogom, melyik munkafolyamat után mi jön, de ők ezt nem igazán akarták figyelembe venni.
Nem baj, a "megmentett" lány elég közel állt a síráshoz, nekem meg már se kottyan az ilyen mértékű szadizás. Ma is tettem valami jót.

Tsók

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.