Elnézést a kimaradásért, megint büntiben voltam... :D

Komolyan, ha nem kapok havonta legalább egyszer büntit, akkor biztosan tudhatom, hogy a szüleimet elvitték a zufók.

Hű. Hát, amint a cím is mutatja, sok-sok minden történt. Pl.: kiderült egy kémiafelelés alkalmával, hogy én tudat alatt arra gyúrok, hogy hozzámenjek egy gazdag arabhoz. Megtudhattam kedden, milyen érzés, ha az embernek egyszerre van legrosszabb és legjobb napja. Apum elment szülőire, ahol kiderült, hogy az ofő még mindig abban a hiszemben él, hogy mi átjárkálunk a földmérősökhöz. -.-"

És ezen sok esemény ellenére, amikből príma kis kerek poszt lehetett volna, se írtam.
Ejnye-bejnye...

Egyszerűen nem volt meg az alaphang, hiányzott az ihlet. (Persze, könnyű ilyesmire hivatkozni, höhö :D)

De.

Felmásztam ÉH-ra, mert csináltam egy új karaktert, még durvább, még baljósabb, még összetettebb, még furábbat. Megnéztem, hogy az a tahó Lucas (moderátor az ÉH-n) elfogadta-e már az előtörim. Nos, nem fogadta el. Lelkesen oltogatjuk egymást. Itt a link, lehet röhögni, rajta vagy rajtam, saját szájízetek és belátásotok szerint. Miután véleménnyilvánítottam, körbepislogtam az udvaron, ki-merre-mikor-kivel-mit csinál. Egy csaj belinkelte a kedvenc számát. Gondoltam, megnézem, a megszokott próba-cseresznye elvén. Hát...
Már elsőre is megtetszett a számban az a tömény keserűség, harag a leheletnyi számonkéréssel fűszerezve. Aztán rákerestem Zeneszövegen is, mint minden számra, ami felkelti az érdeklődésem. Mire eljutottam a magyar fordításáig, teljesen kész voltam.

Hallgattam a zenét, elolvastam a fordítást, együtt suttogtam az előadóval a dalszöveget, és nem kellett többet azon agyalnom, mit is érzek iránta; bíznék-e újra benne, gyűlölöm-e, szeretem-e. A zene prímán megfogalmazta helyettem.

Közben itt a szám:
Three Days Grace - I hate everything about you
(Bocsi, hogy nem illesztem be rendesen a videót, csak bebutult a blog.hu... -.-")

Meglehet, nem ilyen intenzív a gyűlöletem, de az érzéseim épp ilyen kuszák, illékonyak, és megfoghatatlanok.
Még nem tapasztaltam hasonlót, szóval akár hálás is lehetnék neki, amiért érzelmek egész skálájával ismertetett meg, az őszinte, már-már betegesnek tűnő szerelemtől a sötét gyűlöleten keresztül a mélységes-mély nyomorig. Rájöttem, milyen nehéz is a semmiből újra össze legózni magad, azt a személyiséget, aminek a kialakításán oly sokat fáradoztál. Töprenghettem azon, hogy vajh, min is agyaltam, mit csináltam, mi volt az átlagos napi célom, miből merítettem erőt előtte.

De mégsem vagyok hálás. Még az is megfordult a fejemben, hogy nem jártam volna jobban, ha ez az őrült, viharos, minden szempontból elcseszett 1 hónap kimarad?

Talán. Fogalmam sincs. Ahogy arról se, tudnék-e neki hinni újra, járnék-e vele újra. Igeen, perszeee, ilyenkor még az átlagos önérzetű nő is helyből „Nem!”-et felel, de bennem nem hiszem, hogy lenne ennyi józanész, lelkierő és persze önérzet. De nem kívánnám azt a hirtelen felbukkanó erdei jó tündértől, hogy újra együtt legyünk.

Békét kívánnék. Határozott érzelmeket, tudni, ki iránt mit érzek. Felejteni. Megbékélni a gondolattal, hogy nem kellek, nincs rám szüksége. Nem ez az első, hogy tudatosítják bennem, de először ebben a formában. Az többször előfordult már, hogy kapásból visszautasítottak; de kétheti hülyítés, cukormáz és rózsaszín szemüveg után, mindezt msn-en közölve; mocsok egy dolog. Senkinek se kívánom.

Gyááá…
A késztetés, hogy ne vegyem át a depis, elmélkedő-filozofálgató, szentimentalizmustól és műkönnyektől csöpögő stílust, alig-alig akar sikerülni. Ezért bocsi.

Jó, befejezem, mielőtt tényleg szánni való lesz a poszt a tervezett keserédes-önirónikus helyett. Megyek és jóóóóól kialszom magam, habár még csak fél 7 van. Segáz.

Tsók

Ui.: körkérdést vetek föl, a posztot csak végiggörgetőknek külön figyelmébe ajánlva. Az alaphelyzet: Felmerült, hogy Ő is olvassa a blogot. Onnét gyanítom, ráírt a Hannára, és a hogylétem felől érdeklődött. Hozzátette, hogy „úgy tűnik, már jobban van”, vagy valami ilyesmit. Namármost; elméletileg volt kinn egy derűsebb személyes üzenetem msn-en; és valószínűleg nem abból szűrte le, milyen is az aktuális kedélyállapotom, hanem a blogból.

Most jön a kérdés:
1.: Miért érdekel engem ez?
2.: Őt miért/mióta érdekli a hogylétem?

Sürgős visszajelzést kérek a szokott módon (komment), mert nekem ez egy nagyon-nagyon fontos kérdés, és ahogy ismerem a drágalátos, kétfős olvasóközönségem, senki se fog visszaírni, én meg itt haldokolhatok kétségek között…
Najó, talán kissé túloztam, de a lényeg remélem mindenkinek lejött.

Tsók mégegyszer, cépálmokat mindenkinek

Uui: bár a poszt siránkozósra sikeredett, a zene depis, nekem azért príma (és egyelőre hosszútávúnak tűnő) kedvem van, tehát az iromány hangulata ne tévesszen meg senkit.

És tsók utoljára is :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.