Ezt a mondatot minimum 50-szer ismételtem el, jobbára visítva; túl boldog voltam ahhoz, hogy tekintettel legyek az aludni óhajtókra.

Igeeeen, végre megvolt az a 30Y koncert, amire már hónapok óta izgultam előre. Most szándékosan nem betűrendbe szedve a jó-rossz élmények:

- ott volt Balázs
- elvágta magát (és ami azt illeti, még mindig nem józan)
- az másfeledik sorban tomboltam
- de ez kevés volt ahhoz, hogy lepacsizhassak Beck Zolival
- viszont majdnem meghaltam attól a hihetetlen flash-től, ami hullámokban terített be
- és majdnem meg is fulladtam
- vettem kitűzőt
- de elhagytam
- a srácok vettek koccost meg sört
- de mind megitták
- de maradt két söröm
- de azt is megitták
- imádtam, hogy vele tombolhatok
- de folyton elhagytuk egymást
- a koncert végén szereztem plakátot
- de nem találtam sehol a 30Y-relikviás faszit, pedig akartam venni egy kitűzőt az elhagyott helyett
- úgyhogy kimentem, hogy bejelentsem, mehetünk, mert feladtam a keresést, elvégre a boldogság kulcsa, hogy megelégszünk azzal, amink van (esetemben a plakáttal kellett volna megelégednem és lemondanom a kitűzőről), vagy valami ilyesmi...
- de baszott rám mindenki, legfőképp Balázs, pedig az arcába hajolva duruzsoltam, hogy "kicsim", "kicsim", pedig nem is szoktam kicsimnek hívni, de olyan boldog voltam, csak ez éppen senkit se érdekelt, mert ahogy a "kicsim"-ezésre, a "bazd meg"-ezésre se reagált
- úgyhogy visszamentem kissé komorabban, hogy előkerítsem a 30Y-relikviás faszit; meg is találtam és vettem egy kitűzőt
- amikor kimentem, még mindig áttetsző voltam, mert Piká (jaigen, ő is ott volt) 10-es skálán elért "helyesvagyok?"-értékét számolgatták (ez így mintha kissé értelmetlen lenne...)
- viszont találkoztam Kelemennel, ez újabb boldogító tényező volt (és a lehangolóakat ellensúlyozandó), még nyújtotta is a karját egy ölelésért - ami tőle teljesen szokatlan intenzitású érzelemnyilvánítás

Innentől nem részletezem tovább az eseményeket, mert végig ferde betűkkel kellene írnom; a főtéren volt egy csúnya vitánk, most kissé fagyos a hangulat, én blogolok, ők meg leugrottak sörözni (nélkülem, mert nincs gusztusom az alkoholhoz perpill és hülyeségnek tartom, hogy kimozduljak egy üdítőért, pláne, hogy nem igazán vagyok emberszerető kedvemben). Juhú.
Mellesleg nem fogok most (se később) kielemezni semmit - miért történt, ki a hibás, számít-e egyáltalán; leszarom. Ez csak pillanatnyi állapot, holnap reggel ugyanolyan giccsesek leszünk, mint eddig.

Ez a szám viszont zseniális és tökéletesen passzol a csöndes, éjjel posztolgatós, koncert utáni fül-rehabilitálós életérzéshez.

Tsók

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.