Visszaolvasgattam a blogot. Tiszta jó vagyok (=

De neem, komolyan. Azok a posztok, amiket a megírásukkor trének és erőltetettnek, esetlennek gondoltam, most őszintének és jól összeállítottnak találok. Azért ez jó érzés. Még ha csekély ember is vélekedik hasonlón.
        
Mostanában jobb a kedvem. Minden okom megvan rá: csodás, megértő, korrekt rendes pasim van, anyával is kevesebbet vitázunk mostanság, meg... Mindegy, ha nem is tudok olyan sok mindent felsorolni, bőven elég, hogy mostanában csak úgy élvezem a szomorkás életet.

Különben rájöttem, hogy mélyponton lenni jó. Pontosabban jó érzés. Csönd van, nyugi, mintha lelassulna az idő. Rád tör az alkotási kényszer, ezerfélét rajzolsz, festessz írsz, új dallamokat, dalszövegeket agyalsz ki. Csak te vagy, egyedül. Egyetlen társad a semmitmondó gondolatok, kielemezheted minden egyes apró részletét. Nem kell jópofizni, nem érzed szükségét, hogy kedves legyél egy unszimpatikus emberhez (akivel különben talán még cseverésznél is egy csöppet). Nem kell beszélned, és nem foglalkozol a környezeteddel. Bunkó vagy, és úgy érzed, minden jogod meg van hozzá. Néha jól esik mélyponton lenni. De hosszútávon húzós.

Különben meg bocsi, így a bevezető után. Mellesleg megfigyeltétek már, hogy újabban minden posztban bocsizok?? Habár most önhibámon kívül nem jutottam nethez. Bünti van, szobafogság és net-megvonás. Habár anya tud engedékeny is lenni, feltéve, ha normálisan viselkedem (jelentsen bármit is ez a szó). Engedékenységéből kifolyóan a három hét bünti kettőre apadt, elmehettem Kiscsillagra, Japán-napra és tegnap pedig bulizni a volt osztályom néhány tagjával.

És némi részletezés:

Háát... a Kiscsillag-koncert frenetikus volt, annyi szent. Volt minden, amit csak egy elsőkoncertező kívánhat: pogózás, részeg arcok, cigi a placcon, csápolás, ugrálás, body surf, egy két ismerős, rég látott fej.
Piszok jól éreztem magam, fél egy után picivel keveredtem haza. Habár Apa is ott volt. Jó, nézzetek teljesen hülyének, de nem is mentem volna egyedül szívesen. Amilyen alakok mászkálnak odakinn... És prímán kimentett, amikor eldurvult a lökdösődés.
Én különben is úgy vagyok vele, hogy nem gáz Apával koncertre menni. Sosem szégyelltem őket, és őszinte részvétem azon tinik felé, akik viszont igen.

A Japán-nap is a tökéletes felső határát súrolta. Még a Hawwer is eljött, akit ezután Gergőként említek majd. Apropó: ismét kaptam tőle számot, valószínűleg ez lesz most majd a kedvenc, olyan derűs, élettel teli:

Visszatérve a Japán-napra, találkoztam az általános iskolás-legjobb barátnőmmel, Vivivel, alias Sakurával. Ő nagyon japán-mániás és anime-függő. Természetesen ott volt a Jenni és az Adrián is, félelmetesen hülyék tudunk lenni így együtt.

Ittam japán szilvabort. Hát ez minimum az istenek itala. De komolyan. Nekem pia még így nem ízlett, ehhez képest az édes portói smafu. Najó, talán nem, de lényeg a lényeg: mennyei íze van. Édes mint a méz, és nem is erős. Ettem sushit is, megkínáltam vele Hanna-drágát is, sőt, még a Gergőt is rávettem, hogy kóstoljon meg egyet. A wasabit sikerült egyben bekapnom, utána egy darabig füst szállingózott kifelé az orromon és a fülemen át.

Tegnap bulizni voltam; osztálytalálkozót tartunk, hatfőset. Habár többen ígérkeztek, végül csak ennyien jelentünk meg. De végül is piszok jól éreztem magam. Most nem részletezem, kikkel, hová mentünk, mit ittunk, mit szívtunk :D
Én speciel semmit…

És most pedig beteg vagyok, de attól tartok, ezt sikerült átragasztanom szívem csücskére is. Az előbb a lökött felugrott hozzám, a haverjaival mászkált, és épp arra jártak (ugye milyen jó, ha a párocska mindkét tagja ugyanabban a városban lakik…) és természetes kaptam jóéjt-puszit, többet is :3

Tegnap bemutattam anyáéknak, abszolút meg voltak vele elégedve, ezzel hatalmas kő esett le a szívemről. Habár a Matyit mindenki bírja. Egyszerűen olyan… kedves és normális. Mellette elhiszed, hogy az élet és az emberek tényleg olyanok, mint az amerikai vígjátékokban.

Végezetül kaptok egy számot, amit nagyon szeretek, pedig cseppet sem depressziós :P

Szerintem mára beéritek ennyivel; úgyhogy jön a könnyes búcsú:

Tsók *hüpp-hüpp*

(=  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.