"ez tiszta 30y

de ez frissebb
a 30y is zseniális
csak ez mégjobb *-*
és depisebb
a 30y a legszomorúbb dolgokat is boldog hangon énekli
ez meg mindent olyan memety-komoran, -beletörődősen

:)

ahogy szól a gitár az elején, meg a dobnak és a srác énekének a ritmusa, pont arra az érzésre emlékeztet, amit minden nap érzek, amikor már fáradt vagyok, és elegem van, de mégse depizek be, mert itt vagytok nekem ti; érzem, ahogy sodródom szépen előre az életben, ha akarom, ha nem, közben a nyakamban cipelt terheket hol elhagyom menet közben befejezetlenül, vagy csak cipelem előre, amíg elviselhetetlenül nehéz nem lesz. a szöveg pedig rátok emlékeztet, elsősorban rád, a balázsra, meg a többiekre, és hogy milyen kibaszott szerencsés vagyok, és bár nem leszek tiszta hepi, de legalább a lelkem könnyebb kicsit
hoppá
kisregény :FD
mindegy
szóval ilyesmit érzek, nagyon tömören, amikor ezt a számot hallgatom
nyáá

ez aranyos ^^
xD

de amúgy annyira fennkölt lett, hogy kiteszem blogra :D"

A szám természetesen a Fél világon, amibe még mindig majdnem annyira szerelmes vagyok, mint abba a lehetetlen személybe, aki éppen 11 hónapja hagyja, hogy szeressem, mármint hogy viszont, mert előtte ez elég egyoldalú dolog volt részemről ugyebár :D

Tsók

 

Update: agymenésem fázisai: 1. fázis: féltékeny voltam (én, igen, én. hát mégis megtörtént, pedig nem hittem volna.) 2. fázis: megutáltam. 3. fázis: próbáltam szépet keresni benne, jót, ahogy mindig mindenkiben próbálom a szépet látni és a jót, ez szintén elbaszottságomat bizonyítja. egyszerűen nem akarok senkit se utálni, a szó az "akar"-on van. 4. fázis: bár homály, miért, de felugrott egy képe, nekem meg a gyomortartalmam, enyhe hányingerhez hasonlatos érzést kelt bennem újabban az általa produkált művigyor, amiről sokáig azt hittem, hogy igazi, és ölni tudtam volna érte, ha én is tudnék olyat, (mert nekem csak a komor arc áll jól, ennek ellenére ezerszer többet vigyorgok, újabb logikátlanság á la memety), és most, hogy megvilágosodtam, egészen taszít a profilja alapján kialakított kép.

Update 2.: felszólításomra, miszerint vagy hallgassa csöndben a nyifogásom, vagy pedig ha zavarja, szóljon rám, Gergő szimplán egy "akkor fogd be :D"-vel reagált én pedig felhomályosodtam, miszerint kiborulásom teljesen fölösleges volt - megint. Bár a havasi jeti kialvatlanfejű kishúgának és egy deviáns csernobili-menekült, lelkimutáns, albínó pszichopatának vagyok furcsa vegyüléke, még mindig én vagyok kinn, mint a "párja", ezt a kegyet pedig biztos nem véletlenül érdemeltem ki, szóval tényleg befogtam. ^^

A bejegyzés trackback címe:

https://memety.blog.hu/api/trackback/id/tr403429525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása