alvin
2010.12.29. 17:40
Először is: egy nagyonnagy pff...
És másodszor is.
Az Alvin; nos az úgy volt szar, ahogy volt. A 8-ra kiírt kezdés értelmében valamikor fél 11 fele támolyogtak föl a színpadra. A jegy 2007. dec. 22-re, 19 órára szólt, az Almássy Téri Szabadidő központba, ami Budapesten, a VII-ben, az Almásy tér 6. alatt található.
További kifogásolnivalóim közül talán az egyik legnagyobb, hogy mindenki seggrészeg volt. Rajtam kívül. Abból a dülöngélős-összepusztulós, baromságokat üvöltözős fajtából. Jó, nyilván az én hibám is, hogy nem kapott el a buli-feeling, hiszen én nem ittam egy korty piát se. De így látni a barátaim; a Jennit és a Gergőt, de főleg a Gergőt - határozottan kiábrándító és szánni való látvány volt. Nyilván én is ilyen voltam egy vagy két hete, szóval egy szavam se lehetne. De azért a két helyzet kicsit más. Mindegy.
A lényeg - mert kéne, hogy legyen, ha már ekkora méretű, ugyan ok nélküli harag és gyűlölet tombol bennem, tömény csalódottsággal, daccal és elkeseredettséggel párosítva - hogy mindenki jól érezte magát, mert mindenki volt valakivel (nem feltétlenül intim közelségben) és megint én maradtam egyedül. Igazából nem is volt olyan vészes, mert ha egy rakat punk közé vagy bezárva, egyedüli half'n emoként, hozzászokva a magányhoz, mp3-mal felszerelkezve, akkor tulajdonképpen egész jól is érezheted magad. És így is volt. Helyet foglaltam egy padféleségen, az aula sarkában, nem túl messze a koncert teremtől, benyomtam a megnyomorított fülesek felét (mert a balra rálépett Apa, és belelógott a tűzforró kínai kukoricalevesbe, mégis működik, míg a jobb, amivel jogilag nem történt semmi, nem szól) és kifejezetten jól elvoltam. A többiek még véletlenül sem vették észre hogy leléptem. Azaz, dehogynem! Vagy másfél órával később...
Egyszerűen nem tudtam ottmaradni. Fél 11-kor odarángatott egy vadidegen srác, aki előzőleg elkunyizta a legújabb, aprókockás csatomat, és betaszigált a brutálisan pogózó tömegbe. Ezek a hülyék is ott ugráltak, mint akik benyaltak valami anyagot. Én is megpróbáltam ugrálni, meg csápolni, rockvillákat mutogatva, de nem ment. Nem fogott el az a tipikus, őrült buli-feeling, mint pl. a Kiscsillagon, ahol istenien éreztem magam. Úgyhogy szépen kisétáltam az önfeledten tomboló tömegből és elfoglaltam magam. Ennyi. Több szót nem kívánok elpocsékolni rá.
Habár de; mégis. Szeretném leszögezni, hogy nem haragszom egyáltalán senkire. Be voltak állva, mint a százasszög. Tehát tényleg nem hibáztathatók. Csak... csak ritka szar és kiábrándító volt őket így látni. Többek között ezért nem akarom magam leinni a sárga földig szilveszterkor. Pedig megtehetném. De nem akarom, hogy engem bárki is ilyen állapotban lásson. Egyszer éppen elég rossz volt.
Azért számot kaptok, mert az ugyebár független a pocsék hangulatomtól.
Íme:
Habár a Csili My Friends-e jobban passzolna ide, de az már volt.
Tsók
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.