Hűűh...

Állandó jelleggel, szélesvásznon megy benn a buksimban a az elmúlt huszonegynéhányóra eseménysorozata. Egyszerűen... Minden, de minden annyira halálosan rohadtul nagyon és tökéletesen tökéletes volt, hogy belegondolni is ijesztő. Ráadásul nem holmi elszállt tündérmese-szerűen volt tökéletes, hanem teljesen kézzelfoghatóan, valóságosan, már-már reálisan. o.O

Elképesztő, hihetetlen, lenyűgöző, mesés, csodálatos... Tökéletes.

Jóó, befejeztem a csodálkozást és szolgáltatok némi konkrétumot is. Tegnap 7-kor keltem, összevakartam magam, sütöttem muffint, bár annyira igyekeztem, hogy elég levegős legyen, hogy aztán túl levegős lett, ebből kifolyólag pedig "omlósz" és elég morzsázós. Segáz.
Valami csoda folytán időben kiértem vasútra, onnét elmentünk haza, ott leraktam a gyönyörűségesen álomszép kék rózsámat, bemutattam a Balázst anyumnak, utána pedig a városban lézengtünk. 5 felé összeszedtem a vizipipát és a gitárt (mint utóbb, kiderült, hótt fölöslegesen), aztán kis (nagy) kerülővel kisétáltunk az Emlékműhöz. Felállítottam az vizipipám, hogy aztán lebonthassam fél óra múlva, mert jófélefajta helyi hagyomány szerint, Savaria karneválkor és Szentivánéjkor szakad az eső. Közben becsatlakozott az Eddie és a barátnője. Négyesben elvándoroltunk Maciba, alias Két Medve, egy népszerű, bár erősen B-kategóriás kocsma. Közben végre odavándorolt Gergő és Piká (Adrián) is, utóbbi merev részegen, az Eddie meg eltűnt az Olival együtt. Gergő rohan felénk, én szerelmes-bárgyú-bután nézem szívem csücskét, ami a 2 vodkanarancsnak meg egy korábbi Bacardi Breezernek tudható be (elég hamar megüt a pia :D). De a bejelentésére, miszerint ez a hülye (Piká) annyira be van állva, hogy nem engedik be, kijózanított. Ismét (bár más felállásban) négyesben kísértük el Piká rokonaihoz a srácokat, aztán mi is hazabattyogtunk. És mivel szegény annyira iszonyatosan szarrá volt ázva, nem engedhettem el, ezért éltünk anyám felajánlásával és elszállásoltam őt a nappaliban.

Aztán reggel kávéval keltettem, bár először azt hitte rám, hogy a kutya vagyok és riadtan arrébb ugrott. Az vicces volt. Reggeli után egy órás plusz pihenőt tartottunk, legalább is megpróbáltunk úgy tenni, mint aki alszik, nem sok sikerrel.
Anya megkért, hogy csináljunk valami ehetőt, nekem meg a spenótos tésztára esett a választásom, lévén más nem is nagyon volt otthon használható hozzávaló. De olyan elképzelhetetlenül istenien finom lett, neki köszönhetően, hogy hálából elkunyeráltam a pólóját.
És bár több, mint 24 órán keresztül lógtunk egymás nyakán, mégis olybá tűnt, mintha csak néhány óra lett volna.
De csak remélni tudom, hogy kitartok ezzel a boldogságossággal (amit hétfőn megtoldott némileg, hogy újabb pár órán át boldogított) szombatig. Már cak pár nap, addig meg nem lesz más program, mint hogy üljek és várjak...

Tsók

Ui.: bónusz szám egy zseni kedvéért:

Mert megmutatta, hogy hangzana a hajnal, ha zenében kéne megfogalmazni... Ezért örök hálám neki.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.